J o g o s í t v á n y2015.11.11. 15:41, Lauren
Végre vége. Vigyázat az utakon. Nem gondoltam, hogy elsőre sikerülni fog, de mégis vannak csodák. Nagyon boldog vagyok.
Minden dolog, amibe újonnan belekezdesz, nagyon izgalmas. Én is ígyy voltam a vezetéssel. Osztálytársammal kezdtem el az órákat, de ő úgy döntött szünetet tart. Az elméleti órák elején nagyon izgultunk, és teljesen be voltunk zsongva, hogy juj de jó, azonban ez is elmúlt. Több elméleti órát végigülni, ami akár 3 órás is, maximum 1-2 szünettel (jobb esetben) rendkívül fárasztó. Közben jött az egészségügy is, az elsőre sikerült. Az elméleti vizsgát sajnos egyszer meg kellett ismételnem.
Utána jöhet a vezetés. Ez már kicsit jobb, és élvezetesebb, mint egy helyben ülni és hallgatni, de én úgy a 10. óra után már annyira vártam, hogy vége legyen.
A vizsgaidőpontot már 2-4 héttel előtte tudod (csak a napot), ugyanis minden gyakorlópályának megvan a napja, amikor vizsgáztatnak. Akkor jönnek ki a izsgabiztosok stb. Ez nálunk a mai nap volt. A tegnapi napnak nem vártam a végét, mert az azt jelentette, hogy egyre közelebb a vizsga. Délutánig nagyon izgultam és féltem. Egyre többen mondták, hogy nincs mitől, nem múlik ezen semmi. Képzeljem el, hogy anyukám ül mellettem, vagy esetleg egy normális gyakorló óra. Este elmúlt ez a félelem. Egy kicsi nyilván volt, a vizsga vége előtti pillanatig, de nem volt vészes.
A vizsga 60 perces, abból úgy 10 perc az adminisztráció és az autó körbevizsgálása. Számomra nagyon hamar elment az idő. Vizsga előtt ismertetik, hogy miket kell majd kötelezően megcsinálnod (3 parkolás és egy megfordulás) aztán indulás. 10 apróbb hibát csinálhatsz, amikért hibapontokat kapsz, de ha ezt túlléped, vagy nagyobb hibát követsz el, azonnal félreállítanak, helyet kell cserélned az oktatóddal, és a vizsgád nem sikerült. Nekem szerencsére ELSŐRE SIKERÜLT amire nagyon büszke voltam, 0 hibaponttal.
Mindenki aki neki fog kezdeni, vagy már elkezdte az oktatásokat, sok sikert kívánok és baleset mentes közlekedést.
|
Gratulálok, nagyon ügyes vagy! :)
Én is megcsináltam két éve, és örülök neki, hogy sikerült. (Öt hibaponttal, a parkolás nem az erősségem.) Vezess minél többet, jól be kell gyakorolni az elején! :)
Gratulálok neked is, és köszönöm :) Balesetmentes közlekedést kívánok :D